Királyok első könyve

capitolul 19


Capitole:


versetul 1

Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés cselekedett, hogy hogyan ölte meg fegyverrel az összes prófétát.


versetul 2

Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek, és úgy segítsenek, ha holnap ilyenkorra azt nem teszem veled, amit te cselekedtél azoknak az életével egytől egyig.


versetul 3

Amikor ezt megértette, fölkelt, elment, és vigyázott az életére. A júdabeli Beérsebába ment, és ott hagyta a szolgáját.


versetul 4

Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve leült egy rekettyebokor alá, és könyörgött, hogy hadd haljon meg. Ezt mondta: Elég! Most, ó, Uram, vedd el a lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál!


versetul 5

Majd lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. És íme, egy angyal érintette meg, és azt mondta neki: Kelj föl, egyél.


versetul 6

Amikor körülnézett, íme, a fejénél egy forró kövön sült lángos és egy pohár víz volt. Akkor evett és ivott, és ismét lefeküdt.


versetul 7

És az Úr angyala eljött másodszor is, megérintette, és azt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd fölött való utad van!


versetul 8

Erre fölkelt, evett és ivott, és negyven nap és negyven éjjel ment annak az ételnek az erejével, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.


versetul 9

Itt bement egy barlangba, és ott elaludt. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr szava: Mit csinálsz itt, Illés?


versetul 10

Ő pedig azt felelte: Nagyon búsulok az Úrért, a Seregek Istenéért, mert elhagyták szövetségedet Izráel fiai­, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel megölték. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek.


versetul 11

Az Úr azt mondta: Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen az Úr előtt. Íme, az Úr fog itt elhaladni. És az Úr előtt nagyon erős szél ment, amely megszaggatta a hegyeket, és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt. De az Úr nem volt abban a szélben. A szél után földindulás lett. De az Úr nem volt a földindulásban sem.


versetul 12

A földindulás után tűz jött. De nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott.


versetul 13

Amikor Illés meghallotta ezt, befedte az arcát a palástjával, kiment, megállt a barlang bejáratában, és íme, egy hang szólt hozzá, amely ezt mondta: Mit csinálsz itt, Illés?


versetul 14

Ő így felelt: Nagyon búsulok az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, és prófétáidat megölték fegyverrel. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek.


versetul 15

Ekkor az Úr azt mondta neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend föl Hazáélt Arám királyává.


versetul 16

Azután Jéhút, Nimsi fiát kend föl Izráel királyává, Elizeust pedig, az ábél-mehólái Sáfát fiát kend föl prófétává a magad helyébe.


versetul 17

És aki megmenekül Hazáél fegyverétől, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú fegyverétől, azt Elizeus öli meg.


versetul 18

De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baalnak, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.


versetul 19

Amikor elment onnan, megtalálta Elizeust, Sáfát fiát, amint tizenkét iga ökörrel szántott, és ő maga a tizenkettedikkel volt. Illés odament hozzá, és ráterítette a palástját.


versetul 20

Erre az otthagyta az ökröket, Illés után futott, és azt mondta: Kérlek, hadd csókoljam meg apámat és anyámat, és azután követlek. Ő azt mondta: Menj, térj vissza; mert mit tettem neked?


versetul 21

Ezután Elizeus otthagyta őt, vett egy pár ökröt, levágta azokat, és az ekéhez való szerszámokból tüzet rakva megfőzte húsukat, a népnek adta, és ettek. Majd fölkelt, követte Illést, és a szolgálatába állt.

Capitole:


Cărți