Ezsdrás könyve

capitolul 10


Capitole:


A hazatérteket gyűlésbe hívják


versetul 1

Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.


versetul 2

Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehíél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van még remény Izráel számára!


versetul 3

Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket uramnak és azoknak a határozata szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.


versetul 4

Kelj föl, mert ez a te dolgod, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!


versetul 5

Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy az elhangzottak szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.


versetul 6

Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jóhánánnak, Eljásíb fiának a kamrájába. Bement oda, de nem evett és nem ivott semmit, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.


versetul 7

Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazok között, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.


versetul 8

Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, annak a jószágát a vezetők és a vének határozata értelmében ki kell irtani, őt magát pedig ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből.


versetul 9

Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy meg a zuhogó eső miatt.


Az idegen asszonyok elbocsátása


versetul 10

Akkor előállt Ezsdrás pap, és ezt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül, és így szaporítottátok Izráel vétkét.

5Móz 7,3


versetul 11

Valljátok meg ezt őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól!


versetul 12

Erre az egész gyülekezet hangosan ezt válaszolta: Igen! A te beszéded szerint kell tennünk!


versetul 13

De nagy ez a nép, és esős időszak van, ezért nem álldogálhatunk a szabadban. Nem is egy-két napi munka ez, hiszen sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban.


versetul 14

Képviseljék a vezetők az egész gyülekezetet! Városainkból pedig mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül, jöjjenek ide egy-egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt az adott város vénei és bírái egészen addig, amíg el nem fordították rólunk Istenünk izzó haragját, amely e dolog miatt támadt!


versetul 15

Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia álltak ennek ellene, és Mesullám meg a lévita Sabbetaj támogatták őket.


versetul 16

A fogságból hazatértek azonban így jártak el. Kiválasztották Ezsdrás papot meg egyes férfiakat, családonként a családfőket, mindnyájukat név szerint. Ezek a tizedik hónap első napján összegyűltek, hogy megvizsgálják az ügyet.


versetul 17

Az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett feleségül.


versetul 18

A papok között is akadtak olyanok, akik idegen asszonyt vettek el: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek a fiai közül Maaszéjá, Elíézer, Járíb és Gedaljá.


versetul 19

Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket. A vétkük miatt hozott jóvátételi áldozat egy kos volt.

2Krón 30,8


versetul 20

Immér fiai közül Hanání és Zebadjá,


versetul 21

Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehíél és Uzzijjá,


versetul 22

Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.


versetul 23

A léviták közül Józábád, Simí és Kélájá, azaz Kelítá, továbbá Petahjá, Jehúdá és Elíézer.


versetul 24

Az énekesek közül Eljásíb. A kapuőrök közül Sallúm, Telem és Úrí.


versetul 25

Izráelből: Parós fiai közül Ramjá, Jizzijjá, Malkijjá, Mijjámín, Eleázár, Malkijjá és Benájá.


versetul 26

Élám fiai közül Mattanjá, Zekarjá, Jehíél, Abdí, Jerémót és Élijjá.


versetul 27

Zattú fiai közül Eljóénaj, Eljásíb, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.


versetul 28

Bébaj fiai közül Jóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.


versetul 29

Bání fiai közül Mesullám, Mallúk és Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.


versetul 30

Pahat-Móáb fiai közül Adná és Kelál, Benájá, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.


versetul 31

Hárim fiai közül Elíézer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon,


versetul 32

Benjámin, Mallúk és Semarjá.


versetul 33

Hásum fiai közül Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elífelet, Jerémaj, Manassé és Simí.


versetul 34

Bání fiai közül Maadaj, Amrám és Úél,


versetul 35

Benájá, Bédejá és Keluhú,


versetul 36

Vanjá, Merémót és Eljásíb,


versetul 37

Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj,


versetul 38

Bání, Binnúj és Simí,


versetul 39

Selemjá, Nátán és Adájá,


versetul 40

Maknadbaj, Sásaj és Sáraj,


versetul 41

Azarél, Selemjá és Semarjá,


versetul 42

Sallúm, Amarjá és Jószéf.


versetul 43

Nebó fiai közül Jeíél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóél és Benájá.


versetul 44

Mindezek idegen nőket vettek feleségül. Voltak közöttük olyan asszonyok, akiknek már fiaik is voltak.

Capitole:


Cărți