Maleáki

capitolul 2


Capitole:

1 2 3


versetul 1

Most pedig hozzátok szól e parancs ti papok.


versetul 2

Ha nem hallgattok rá és nem veszitek szívetekre, hogy tiszteletet adjatok Nevemben úgymond az Örökkévaló, a Seregek Ura, úgy Én reátok bocsátom az átkot és megátkozom áldásaitokat és máris megátkoztam, mert nem veszitek szívetekre.


versetul 3

Ime, Én átokkal sujtom tinéktek a vetőmagot és hulladékot borítok arcotokra, ünnepeitek hulladékát és azzal együtt titeket is eltakarítanak.


versetul 4

Majd megtudjátok egykor, hogy ezt a parancsolatot azért küldtem hozzátok, hogy szövetségem fennálljon Lévi törzsével, úgymond az Örökkévaló, a Seregek Ura.


versetul 5

Szövetségem vele az élet és béke szövetsége volt és adtam neki tekintélyt, mert félve tisztelt engem és Nevem előtt alázatosan meghajolt.


versetul 6

Akkor az igazság tana volt szájában és álnokság nem találtatott ajkain, üdvben és egyenességben járt Velem és tömegeket térített meg a bűntől.


versetul 7

Mert a papnak ajkai tartoznak őrizni a tudást és szent tanítást keresnek szájából, mert az Örökkévaló Istennek küldötte ő.

Capitole:


Cărți