Mózes második könyve

38. fejezet


Fejezetek:


Az égőáldozati oltár


1. vers

Elkészítette az égőáldozat oltárát sittimfából, öt könyök a hossza és öt könyök a szélessége, négyszögű, meg három könyök a magassága.


2. vers

És csinálta szarvait négy sarkára, önmagából voltak szarvai; és bevonta azt rézzel:


3. vers

És elkészítette az oltár minden edényeit: a fazekakat, a lapátokat, a medencéket, a villákat és serpenyőket: minden edényeit rézből készítette.


4. vers

És készített az oltárnak rostélyt, hálómunkával, rézből, párkányzata alatt, az alatt, az aljától feléig érve.


5. vers

És öntött négy karikát négy szögletére a rézrostélynak, tartókul a rudaknak.


6. vers

Készítette pedig a rudakat sittimfából és bevonta azokat rézzel.


7. vers

És beletette a rudakat a karikákba az oltár oldalain, hogy vigyék azt azokon. Üregesen, táblákból készítette azt.


A mosdómedence


8. vers

És elkészítette a medencét rézből és talapzatát rézből, az odasereglő nők tükreiből, akik odasereglettek a gyülekezés sátorának bejáratához.


Az udvar


9. vers

És elkészítette az udvart; a déli oldalon az udvar függönyei, sodrott bisszusból, száz könyöknyi.


10. vers

Oszlopaik, húsz és lábaik, húsz, rézből az oszlopok horgai és abroncsaik ezüstből.


11. vers

És az északi oldalon száz könyöknyi, oszlopait, húsz, és lábaik, húsz, rézből; az oszlopok horgai és abroncsaik ezüstből.


12. vers

És a nyugati oldalon ötven könyöknyi függöny, oszlopaik, tíz és lábaik, tíz; az oszlopok horgai; és abroncsaik ezüstből.


13. vers

És a napkeleti oldalon ötven könyöknyi.


14. vers

Tizenöt könyöknyi függöny az egyik végére oszlopaik, három és lábaik, három;


15. vers

és a másik végére innen és amonnan az udvar kapujánál tizenöt rőfnyi függöny, oszlopaik, három és lábaik három.


16. vers

Az udvarnak mind a függönyei köröskörül sodrott bisszusból.


17. vers

Az oszlopok lábai pedig rézből, az oszlopok horgai és abroncsaik ezüstből, tetejük borítása ezüstből, azok maguk pedig abroncsozva ezüsttel, az udvarnak mind az oszlopai.


18. vers

Az udvar kapujának takarója hímző munkával, kék bíborból, piros bíborból és karmazsinból, meg sodrott bisszusból; és pedig húsz könyök a hossza és magassága széltében öt könyök, az udvar függönyeihez mérve.


19. vers

Oszlopaik, négy, és lábaik, négy, rézből; horgaik ezüstből, tetejük borítása és abroncsaik ezüstből.


20. vers

Mind a szögei a hajléknak és az udvarnak, köröskörül, rézből voltak.


21. vers

Ezek felszámolásai a hajléknak, a bizonyság hajlékának, amelyeket megszámláltak Mózes parancsa szerint: a leviták szolgálata, Itámár, Áron, a pap fia által.


22. vers

Becálél, Uri fia, Chúr fia, Júda törzséből elkészítette mindazt, amit parancsolt az Örökkévaló Mózesnek;


23. vers

és vele együtt Oholiov, Achiszómoch fia, Dán törzséből, faragómester, takács és hímző, kék bíborral, piros bíborral és karmazsinnal, meg bisszussal.


Összegzés


24. vers

Mind az arany, mely feldolgoztatott a munkához a szentség minden munkájához: a felajánlott arany volt huszonkilenc kikkár és hétszázharminc sékel, a szentség sékelje szerint.


25. vers

A község megszámláltjainak ezüstje pedig száz kikkár, és ezerhétszáz és hetvenöt sékel volt; a szentség sékelje szerint.


26. vers

Egy beká fejenként, fél sékel, a szentség sékelje szerint, mindazoktól, akik átmentek a számlálásón; húsz évestől fölfelé a hatszázháromezer és ötszázötventől.


27. vers

Volt pedig a száz kikkár ezüst, hogy öntsék a szentség lábait és a függöny lábait, száz láb a száz kikkárból, egy kikkár egy lábra.


28. vers

Az ezerhétszáz és hetvenöt (sékelből) pedig készítette az oszlopok horgait bevonta tetejüket és megabroncsozta azokat.


29. vers

A felajánlott réz pedig volt hetven kikkár és kétezernégyszáz sékel.


30. vers

Abból készítette a gyülekezés sátora bejáratának lábáit, a rézoltárt és a rézrostélyt; mely hozzávaló, meg az oltár minden edényeit;


31. vers

és az udvar lábait köröskörül, meg az udvar kapujának lábait; a hajléknak mind a szögeit és az udvarnak mind a szögeit köröskörül.

Fejezetek:


Könyvek